Make your own free website on Tripod.com
 Video versei
 
A tükör mögül
 
Angyali hableány lágy fénye,
tükrömben jelent meg árnyképe,
üveg mögül kandikált szemével,
szólított s hívott kis fejével.
 
Tarts velem - suttogta kedvesen,
érezte:örömben repdesem,
becsuktam szemem, s mégis ôt láttam,
tudtam:mindig is ôrá vágytam.
 
Kicsiny lépést tettem feléje,
hogy keze enyémet elérje,
csillagfátylát testemhez nyújtotta,
de kezünket fogság súlytotta.
 
Lelkemmel csakis ôt akartam,
finoman üveghez tapadtam,
néztük egymást tükör fogságában,
láttunk csak annak nagyságában.
 
Leírtunk kezünkkel néhány kört,
s hirtelen az üveg összetört,
bénultan bámultam s némán álltam,
vártam:többé soha nem láttam.
 
Sírni,sírni,sírni,sírni
 
ülni egy széken, este sötétben,
és várakozni az öröklétben.
 
Bámulni csendben a komor falat,
gondolatokban lelve az utat.
 
Végiggondolni mindent vagy százszor,
s vélni: idô oly lassúnak látszol!
 
Várni a csendben, s nézni hogy lebben,
a képzeleted a fellegekben.
 
Egyedül lenni, utálva magányt,
itt leszel-e - fejtegetni talányt.
 
Hallgatni csengôt, keresni Téged,
s mikor nem Te vagy, rájönni: véged.
 
ülni a széken, s verseket írni,
és csak sírni, sírni, sírni, sírni.
 
[Ady Endre: Sírni, sírni, sírni című verse alapján]
 
 
 
DENEVÉR UTCA
 
Denevér utca. Sötét. Az utca két oldalán temető. Anna és Gabi.
 
Anna:
Megérkeztünk hát, ím ez az az utca,
sötétség borítja, s megannyi bucka,
kétoldalt iszony, s félelemmel teli,
halottak régi s rideg ágya szeli.
 
Gabi:
Sötétségbe olvadt ijesztô árnyak,
kopaszon magasló kipusztult ágak,
kettesben vagyunk, s mégis nagy a magány,
Sok-sok élettelen testbe bújt talány:
nyugvó csonttömeg és csak emléke él,
vagy lelke kisért még és életre kél?
 
Anna:
Régi fekhelye ez már embereknek,
szerveik megrohadtak s tönkrementek,
nem mozdulnak, csak pihennek szüntelen,
alszanak s mélyen álmodnak kedvtelen,
nem árthatnak nekünk testetlen lények,
hisz ha vannak,van hallhatatlan lélek.
 
Gabi:
Ha belegondolok kiráz a hideg,
eme hely fekete, komor és rideg,
s ama pillanatban fejemet vesztem,
midôn valamely alvót felébresztem.
 
Anna:
ôsi szellemek álompora tartja,
taposhatsz vagy akár ugrálhatsz rajta,
de felkelteni ôket lehetetlen,
az egész rémtörténet hihetetlen.
 
Anna lyukat talál a kerítésen.
 
Gabi:
Gyilkos démonok éjféli ereje,
lyukat vágott és csalogat:gyere be!
Ne tálald tested íly könnyen elébe,
hirtelen gondolat csalfa szelére!
Idegen embertôl ne fogadj cukrot,
édesanyám mondta eme nagy titkot,
nem hiszel nekem, s ez ellen vétkezel,
könnyen meglehet: csak múltban létezel.
 
Bagoly huhog. Gyertyát gyújtanak.
 
Anna:
Mélyen a temetôben vagyunk mostmár,
körbevesz minket az ôsrégi lomtár,
elhagyatott világ s elhagyott testek,
szorongást érzek, s hogy valakik lesnek.
 
Gabi:
Földalatt szemek figyelnek éberen,
restellem, mégis elfog a félelem,
csukva van szemem, ôket mégis látom,
ébren gyötör engem szôrnyű rémálom!
 
Anna:
Csitt, lépteket hallok, mondd hallod Te is?
Tôlünk nemmessze reccsent néhány tövis.
 
Gabi:
Gyilkos pofa, kóborló gonosz lélek,
távozzunk e helyrôl, RETTEGEK, FÉLEK!
S utolsó lehellet, éles villanás,
tünékeny élet, s majdan íly kis lakás,
mielött rettegésük váltott volna,
s menekültek volna futva s loholva,
megörökítették magukat képen,
üres fényképezôgéppel a kézben...
 
 
Fények és tények
 
Mennek a felhôk és állnak a házak,
vagy a házak mennek, s a felhôk állnak?
De lehet hogy én megyek, és mindkettô áll,
csak a távolság csaló, s a felhô, hogy száll.
 
ó, én is szállhatnék, nem jobb-e tényleg,
ha meghalok, és a felhôkben élek?
Integetek majd, és a fények mesélnek,
ha mennek a felhôk, és én már nem élek.
 
 
Vágyódás
 
Benôtt síron térdepelni,
ôsi emléket idézve,
fácán szárnyak verdesését
dobogó szívhanggal tetézve.
 
Gyertyát gyújtani alázkodva,
nézni ahogy a szél verdesi,
leszállt ködben bújdosó árnyak
vándor járását fejteni:
 
Amott emberalak tűnik elô,
közelebb egy öreg tölgy bólogat,
benôtt sírboltból rekedt szavakkal
halott embertársunk hívogat.
 
Megtörve engedni a szólításnak
a sírjára borulni holtan,
s nézni az égbôl a ködön keresztül
ahogy barátunk ránktalál a porban.
 
 
A hó
 
Esik a hó lenn,
ez nekik jó?Nem!
Lenn esik a hó,
ez nekik nem jó.
A hó esik lenn,
nekik jó ez?Nem!
Lenn a hó esik,
ez nem jó nekik.
Esik lenn a hó,
ez nem nekik jó.
A hó lenn esik,
nem ez jó nekik.
 
 
Kicsi a lány
/véleményváltozás/
 
Kicsinyke szív és kicsi lány,
de kicsi szíve nagy talány.
 
Kicsi lábak,kicsi ujjak,
s ezek kicsit szemenszúrnak.
 
Kicsi külsô,de lelke nagy,
lepke test,de nem lepke agy.
 
Ellentétek:nagy és kicsi,
de kívül-belül moncsicsi.
 
Kicsi szívben kicsi a hely,
picurka mint egy hópehely.
 
Ooh, de nem, hát nagy vagyok,
kis szívben helyet nem kapok.
 
(Kicsinyke szív és kicsi lány?
Az ember ránéz, s rögtön hány!
 
Kicsi lábak, kicsi ujjak?
Olyan mint a nyomorultak!
 
Ellentétek: nagy és kicsi!
Torzszülött a kis moncsicsi!!!)
 
 
Sötét vágyak a messzeségben
 
Sötét vágyakat láttam a szélben,
sötét vágyak a nagy messzeségben.
Sötétben vág engem ágak éle,
sötét ágak a vágyak elébe.
 
Tömérdek ág felett által lépve
törtetek által elôre, szélbe,
ölnek és vágnak a testem érve
sötét vágyak a nagy messzeségbe.
 
öldöklô ágak érnek és hágnak,
öldöklô ágak, s éltetô vágyak.
ölnek és vágnak, mindennek vége,
elszállnak vágyak a messzeségbe.
 
 
Körforgás
 
Ember a kéznek,
vezérlő észnek.
 
Kéz a gyertyának,
tartást lángjának.
 
Gyertya az éjnek,
lángot az égnek.
 
Éj pedig nekem,
ölhessen KEZEM.

Minden jog fenntartva. A versek a szerzői jogok védelme alatt állnak. Mindennemü felhasználásuk, publikálásuk, csak a szerző engedélyével lehetséges.

vissza                 vissza a főoldalra