x_MAgus versei
 
Egy hely
 
Túl a dombon, túl az Irtáson,
Hol hétvégenként a síromat ásom,
Ott van az Én, ott lehetek magam
Tökéletes lenne, ha nem lenne harang.
 
A hang mely félóránként ellöki a csendet,
Csak egy jel, mely folytonosan megbontja a rendet.
 
De néha, mikor e hang sem szól, s nincs más,
Aminek sikerül a harmóniabontás,
Akkor vagyok otthon ezen az “Egy helyen”,
Béke és hála vesz körül lelkemben.
 
De amikor éjjel álmot hiába várok,
És bármerre nézek, valóságot látok,
Akkor nyújt segítséget egy hely,
Ahol a szeretet mindig körbeölel.
 
Ekkor érzem belül, nagyon-nagyon mélyen,
Hogy most, s itt jön elő csendesebbik énem.
Ő az, aki békés, mint hajnali tenger,
S Ő az, aki hallgat, mint tönkrement fegyver.
 
Mert ez így van, s így lesz,
Mindenkin ott a máz,
De belül lakik mindaz,
Mi mindent megmagyaráz.
 
Mert hisz’ túl a dombon, túl az irtáson,
Ott hol hétvégenként a síromat ásom,
Ott lakozik a csend, ott lehetek magam,
S a természet hangja mellett eltörpül a harang.
1997. IX. 11.
 
Álca
Annyi emlék van szívemben,
S lelkem teli érzelmekkel.
Nem tudom, kiről mit higgyek,
Nincs mi belém lelket lehel.
 
Bárki is vagy, bármit teszel,
rajtad is csak mázat látok.
E álcázó páncélruhát,
Nem mást, belül mit találok?
 
Mindenkiben szint ugyanazt,
Egyszer jót és máskor rosszat,
Őszinteséget, de máskor
Hátsószándékot, gonoszat.
 
És itt vagyok tanácstalan
Megfeszítve a kereszten,
Fejemen bár nincs koszorú,
Vér, s könny fedi el a testem.
 
Mint őszi szél hegyek felett,
Úgy fúj el immár a magány,
És úgy érzem Isten feled,
Áldás rajtam átokká vált.
 
Mert hiába hiszed, hogy tudsz,
Hiába ér fülig a szád:
Túl sok tudás nyomorba húz,
Gúnyt, haragot hoz csak Terád.
 
1997. IX. 14.
 
 
Délután
Olyan egyedül vagyok,
Számot adni nem tudok,
Semmi szépet nem kapok
Ez a nap is elbaszott.
1998.IV.22.
 
Egy epigramma szerkezete
Ez itt az eleje.
Ez itt a veleje.
Édes kincsem,
Vége nincsen.
1998.IV.20.
 

 

Billy
Íme kedvenc helyem, a nagy Amerika
Többet a dohányosok ellen? Sok ezen a vita.
Annyira imádom Én ezt az államot!
Mit számit már nekem Irakban pár halott.
Kiállok, hallgatok, a szél is feléled.
Mosolyogva szólok, mi több kell a népnek?
1998.IV.19.
 
Veszett
Kárba veszett eszmerendszer,
Elfecsérelt órák.
Mi van Velünk, emberekkel?
Hol a Világosság?
 
Régen halott sóhajtások
Sírva esnek mélyre,
Hiába is üvöltözöm,
Úgysem veszel észre.
 
Szokásos és Más
Néha nagyon jól esik
Szomorúnak lenni.
Kérdezheted, mi baj van.
Semmi! Ó, semmi!
 
Olyan, mint egy hideg kéz
Gyűrdösi a lelkem,
Ne is kapjak tőled mást,
Meg úgysem érdemlem.
És ha ülök szépen,
csendben, szemben Veled,
Feledem mély búmat,
Megértésre lelek.
 
 
A Tébolyult estélye
 
Belépek e helyre,
Hullámzik a plafon.
Úristen! Ez furcsa!
Én ülök a padon
 
Na de várjunk, várjunk!
Hiszen én itt állok.
Csak történik egy, s más,
legjobb lesz, ha várok
 
Mögöttem csomóan
Lökködnek előre
És az ajtóról beszélnek
Nyakra-főre.
 
Mi a bajotok hát?
Jól van, jól van, megyek.
Mi van, mit beszél itt?
Hogy virágot vegyek?
 
Menjen, húzzon már el,
Én egyedül vagyok!
De ki az ott jobbra???
Nézek egy jó nagyot.
 
Hát ezek meg kik?
Azaz nem is ketten!
Mi van képzelődöm?
Zavar van fejemben.
 
Kezemben a keze
Mondd meg: Őrült vagyok?
Na de menjünk beljebb,
mert már ütést kapok.
 
Te vagy a jegyszedő?
Rendben itt a részed.
Mit beszélsz itt nekem?
Hogy? Mi? Ki a részeg?
 
Mi van? Kit? Hogy engem?
Hát ez nevetséges!
Nekem ez a kép itt
Nagyon nem egységes
 
Fizetek, engedj be!
Én nem adok duplát.
Jól van, na, itt van!
Tedd el azt a puskát!
 
Istenem, hát mi ez?
Hova keveredtem?
Épphogy nem lelőttek,
Majdnem verekedtem.
 
Mindenfele székek...
Mér’ néztek ily’ hülyén?
Nézd csak azt az embert!
Arany van a fülén.
 
Ez bolond - gondolom -
Minek visel ilyet?
De most már eresszél!
Iszom egy kis vizet.
 
Merre lehet inni?
Mondd meg, vagy harapok?
Mit mutogatsz arra?
Hogy ott biztos kapok?!
 
Megvan! Az ott egy pult,
Székek meg asztalok...
Közeleg a padló!
Jaj, úgy fáj, meghalok!
 
Úgy tűnik, elestem.
Köszönöm! Köszönöm!
De most mit csináljak?
Piros az öltönyöm.
 
Tényleg piros, vörös
már az egész testem!
Nagyon fáj a fejem,
Mi történik velem?!
 
Elsötétül minden.
Áramszünet lehet?
“Hahó, valaki itt?”
Válaszra nem lelek.
 
Kinyitom a szemem,
Pedig be sem csuktam,
S fehér emberek mondják:
“Csak Nyugodtan!!!”
 
1998. IV. 20.
 
A tébolyult hagyatéka
Búcsúznék hát tőled
Kedves, Édes, Rendes
Becsüld meg a földet
Ha kell, legyél csendes
 
Szeress hát mindenkit,
Egyszer visszakapod
Idegen előtt is
emeld meg kalapod
 
Jól figyeld meg azt is
Ki az, kiben bízhatsz
És azt se feledd el,
Akármikor sírhatsz
 
Ne legyél túl nyitott,
Vesztedhez vezethet
Ne tudják, hogy ki vagy
Így védheted lelked
 
De ha akad olyan,
Akit befogadtál,
Ne tudjon meg mindent,
Ő is fegyvert használ
 
Végső jó tanácsként:
Ne áss másnak gödröt,
Sokra juthatsz Te még
Ha szívedet őrzöd
1998.IV.20.
 
 
 
 
58
Ki akarok szakadni,
El akarok szaladni,
Csak magamnak maradni,
Emlékeket faragni.
 
Megszüntetni énemet,
Hallgatni a véneket,
Feledni a múltamat,
(Már könnyeim hullanak).
MA
 
 
527
Sorvadjon el ez a Világ,
Bocsásson meg minden hibát.
Ó ember! Zengj híven imát
Más, rút istent úgysem imád.
 
Úgy véltem, hogy Minden jó.
Hol bujkál a Megváltó?
Egy tekintet, néma szó,
Szívembe mély sebet ró.
MA
 
Háló
Mit sem mondó zajok,
Mondd, miért zavartok?
Tétlen mért zenéltek harsogó fejemben
 
Mért zavartok össze?
Miért tesztek tönkre?
Itt lenne az idő emlékem felednem
 
Mért nem gyújthatom fel?
Mért nem dobhatom el?
Titkom behálózza egész életem
 
De eljön a perc,
Majd kérdzni mersz,
De egy hangot sem szól feledett tetemem.
1998. V. 1?.
 
 

Minden jog fenntartva. A versek a szerzői jogok védelme alatt állnak. Mindennemü felhasználásuk, publikálásuk, csak a szerző engedélyével lehetséges.

vissza                 vissza a főoldalra