A hipnózis

 

 

“Eljön majd az az idő, amikor szégyennek számit a betegség, mert a rossz gondolatok kivetülését látják benne.”

Wilhelm von Humboldt

 

 

A hipnózis már a Kr.e. 4. Századtól nyomon követhető a suméroknak köszönhetően, akik az első írásos emléket szolgáltatták.

Az indiaiak egyik szanszkrit nyelvű iratában (Manu törvénykönyve) a hipnózisnak már három szakaszáról olvashatunk: az “éber”, “álmodó”, és “örömteli” alvásról. Indiában sok mai jógatechnikában is szerepet kapott az önhipnózis.

Egyiptomban gyógyító erőként tartották számon. Az Ebers-papiruszon már indukciós technikák is találhatók.

A görögök a “szentélyben alvás” hipnotikus gyógyerejét használták. A szentélyben füvek elégetése által keletkezett füsttel ejtették transzba a pácienst, akinek egy pap a fülébe suttogta a szuggesztiókat.

A kereszténység beköszöntével a szerzetesek léptek az addigi hipnotizőrök helyébe.

Az inkvizíció rossz hatással volt a gyógyítás eme típusára, mert a hipnotizőrök boszorkányság gyanújába keveredhettek, ezzel magukra szabadítva az igencsak kellemetlen máglyahalált.

 

A hipnózis definíciója
 

“A hipnózis a beteg megváltozott figyelmének átmeneti állapota, olyan állapot, amelyben különféle jelenségek léphetnek fel, akár spontán, akár válaszképpen verbális, vagy egyéb ingerekre.”

Hipnotizált állapotban többek között olyan jelenségek léphetnek fel, vagy tűnhetnek el, mint az anesztézis, a paralízis, az izommerevség, vagy a vazomotoros funkciók.

 

 

A hipnózis hatásai
 

A hipnózissal rendkívül hatásosan befolyásolhatók a szervezet funkciói, például: a légzés, a pulzus, a kiválasztás, a köhögés, a hányás, a szexuális funkciók, a memória.

Ezen kívül még pozitív és negatív érzékcsalódás is előidézhető.

Negatív például, ha azt szuggerálom neki, hogy nem látja a szoba közepén álló asztalt, ezért a páciens gondolkodás és veszélyérzet nélkül nekimegy.

Pozitív, ha például azt szuggerálom, hogy egy bizonyos kártyalap hátulján egy kört lát, ami a valóságban nincs ott. Az illető a megkevert pakliból is nagy biztonsággal fogja kiválasztani a lapot.

 

 

 

 

A hipnózis és az alvás különbségei

 

 

Hipnózisban: Alvás közben:

 

*Ha nem ennek elvesztése a cél.